Nyárádi Napok - 2012. augusztus 18-19.
Írta: Eleven Televízió   
2012. július 30. hétfő, 08:44
Szent István király valamint az Új Kenyér ünnepe alkalmából Mezőnyárádon 2 napos rendezvénysorozat veszi kezdetét.
Augusztus 18-án szombaton 17 órától ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra várnak mindenkit a Szent István szobornál. Este pedig a Bikini zenekar élő koncertje várja az érdeklődőket.
Augusztus 19-én vasárnap reggel 9 órától indulnak a programok. Lesz lovasbemutató, lovaglás, sportrendezvények, egészségfelmérés, helyi termékek bemutatója. 10 órától szentmise és kenyérszentelés déltől pedig ebéddel várják a kilátogatókat.
Délután a Hejőbábai Hagyományőrző Csoport fellépését követően Zán Tamás dob bemutatóját láthatják, majd Oszvald Marika operett slágereket énekel. A rendezvény zárásaként pedig este 18:00:órától Rokker Zsolti humorista mozgatja meg a rekeszizmokat.
Mindkét napon a gyermekeknek ugrálóvár és trambulin biztosítja a felhőtlen szórakozást, valamint egész nap büfével várják a  kilátogató érdeklődőket.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Programok:
Augusztus 18. (szombat)
17:00
-Ünnepi megemlékezés
-Koszorúzás a Szent István szobornál
18:00 Kiállítás megnyitója
20:00 BIKINI – élő koncert (90perc)
Augusztus 19. (vasárnap)
9:00 Lovasbemutató, lovaglás
9:00 Sportrendezvények
10:00 Szentmise, kenyérszentelés
10:00 Helyi termékeke bemutatója
11:00 Egészség felmérés
12:00 Ebéd
15:00 Hejőbábai Hagyományőrző Csoport fellépése
16:00 Zán Tamás dob bemutatója
17:00 Oszvald Marika operett énekes fellépése
18:00 Rokker Zsolti humorista előadása
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!