Megújult a Szemere-park Vattán
Helyi Hírek (2012.) - Térségi

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap falumegújítás és fejlesztés jogcímére beadott sikeres pályázat tette lehetővé azt a fejlesztést, amely az elmúlt hónapokban valósult meg Vattán.
A pályázat céljai között szerepelt a bükkaljai kistelepülés emlékparkjának megújítása, így a település híres szülöttéről elnevezett téren elsőként a tereprendezést végezte el a kivitelező Szilvási Trans Kft., majd a vízelvezetés megoldása került sorra a nyílt vízelvezető árok lefedésével.
Ezután elkészült a díszlépcső és térkő burkolattal látták el a területet, amely köré új kerítéslábazatot készítettek és a teret korláttal vették körbe ezt követően.
A településkép javítása, formálása is fontos szempont volt, így a Szemere-park zöld felületeinek kialakítása, a terület parkosítása is megvalósult a beruházás során.
Új köztéri bútorok, utcanév táblák és iránymutató oszlopok is beszerzésre kerültek a projekt keretében, továbbá a település közterületeinek tisztán tartását segítik elő a beszerzett hulladékgyűjtők is.
A projekt részeként a település játszóterén három új, a szabványoknak megfelelő, fából készített játék került elhelyezésre.

Hirdetés_______________________________________________________________________

Korábbi beszélgetésünk a település polgármesterével a projektről:


Az önkormányzat a sikeres pályázat eredményeként az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból 100 %-os nettó finanszírozásként 11.492.939 Ft-ot nyert el a projekt megvalósítására. A projekt befejezésének határideje 2012. május 31. volt.
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!