Ülésezett Mezőnyárád képviselő-testülete
Írta: Eleven Televízió   
2012. október 10. szerda, 17:15
alt
Október 3-án ült össze Mezőnyárád község képviselő-testülete, hogy megtartsa soron következő rendes ülését.
Az ülésen hét napirendi pont megtárgyalására került sor.
Elsőként Dr. Horváth László polgármester beszámolt a közös önkormányzati hivatal felállításával kapcsolatos eddigi fejleményekről. Előző testületi ülésen a tagok felhatalmazták a község vezetőjét a Mezőkereszteshez való csatlakozás előkészítésére. A beszámolóban elhangzott: Mezőkeresztes részéről nem merült fel kifogás a csatlakozással kapcsolatosan. Egyelőre a legnagyobb probléma és egyben fontos kérdés is a közhivatalnokok későbbi létszáma. A keresztesi 15, a nyárádi 5 és a csincsei 3 fő kevésnek tűnik minden feladat maradéktalan ellátására. A létszám alakulására a későbbiekben még a kormányzat döntései is hatással lehetnek. Az eddigiek alapján a Mezőkereszteshez való csatlakozást egyhangú igen szavazattal hagyták jóvá a tagok.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Második napirendi pontban a köznevelési feladatokról volt szó. Januártól a 3 000 fő alatti települések iskoláinak üzemeltetését teljes egészében az állam veszi át, beleértve a fenntartást és a bérezést is, az ingatlan azonban önkormányzati tulajdonban marad. Ebbe a kategóriába tartozik Mezőnyárád is. A jelenlegi tanévben nem várható ezzel kapcsolatos érdemi változás az iskola életében, a következő tanév változásai pedig a későbbi kormányzati döntések függvényei.
Harmadik fő téma annak a pályázatnak a beadása volt, amelynek összegéből a község központja újulna meg. A pályázatot október 15-e és november 15-e között lehet beadni. A tervek szerint többek között buszmegálló felújításra, parkrendezésre, játszótér kialakítására, kerítés felújításra fordítaná az Önkormányzat az így nyerhető 20 millió forintot. Mind a pályázat benyújtását, mind pedig a terveket egyhangúlag hagyták jóvá a testületi tagok.
Negyedik napirendben a 2013. évi belső ellenőrzési terv megbeszélésére került sor, amely az előre kiadott írásos anyag tanúsága szerint kistérségi szinten folyna. A jóváhagyás itt is egyhangú igen szavazat volt. Ötödikként az úgynevezett ÖNHIKIS pályázat beadásáról született döntés. Vagyis az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatására kiírt pályázati lehetőséget ezúttal is ki kívánja használni a község.
Hatodik megtárgyalandó téma a Sport és Szabadidő Park átadása és névadása volt. Mint arról már korábban is beszámoltunk, a tenisz pálya, a futball pálya és a hozzájuk tartozó épületek a későbbiekben egy egységet alkotnak majd. Polgármesteri javaslat alapján az átadás ünnepélyes keretek között történne és Farkas Pálról neveznék el, az elhunyt képviselő emlékére.
A névadó személyével kapcsolatosan azonban a testületi tagok véleménye meglehetősen megoszlott, nem mindenki támogatta egyöntetűen. Végül a javaslat ezen része visszavonásra került. Az ünnepélyes átadóra sor kerül, de egyelőre névadó nélkül marad a létesítmény.
Utolsó napirendben az időszerű feladatok megbeszélése zajlott. Itt képviselői javaslat hangzott el a lakosság értesítéséről egy-egy esetleges csőtörés estén, valamint javaslat született a temetőben lévő izraelita síremlékek és környékük karbantartására, esetleges áthelyezésükre.
 
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!