Biztonsági intézkedés Szentistvánon
Írta: Eleven Televízió   
2012. december 14. péntek, 09:40

A Rendőrség kiemelt figyelmet fordít a hideg, fagyos időszakban az esetlegesen veszélyhelyzetbe sodródott emberek megmentésére. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében legutóbb Szentistvánon kellett biztonsági intézkedést alkalmazni egy 83 éves nő érdekében.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság ügyeletére érkezett bejelentés szerint Szentistvánon egy idős nő kabát, vagyis megfelelő téli öltözet nélkül indult útnak 2012. december 12-én a kora reggeli órákban. A bejelentést követően a járőrök a hóban botorkáló és már-már átfagyott nyugdíjastól megtudták, hogy a boltba indult, de már segítség nélkül sem oda, sem haza nem ért volna. A nehezen közlekedő idős nőnél fennállt a kihűlés veszélye, ezért a rendőrök haza szállították őt fűtött lakásába és értesítették a hozzátartozóit.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Óvó intelem!
A rendőrség óvó intelemként arra hívja fel a figyelmet, hogy a hidegebb, téli időjárás során fordítsunk nagyobb gondot azon embertársainkra, akik az utcán élik mindennapjaikat, sőt éjszakáikat is ott töltik. Lehetőségeink szerint segítsünk azoknak is „túlélni” a hideg időszakokat, akik szociális, vagy más egyéb személyi körülményeik miatt ezen a téren veszélyeztetettek. A rendőrség kéri a polgárok segítségét, hogy amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, akkor értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, 112-es telefonszámokon!

Forrás: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!