Karácsonyváró hétvége Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2012. december 24. hétfő, 11:08
Főleg a délutáni és esti órákra kínált gazdag programot a mezőkeresztesieknek az IKSZT szervezésében megtartott karácsonyi vásár Advent utolsó hétvégéjén.
21-én, pénteken már reggel kezdetét vette a karácsonyi vásár, amely édességgel, karácsonyi díszekkel, játékokkal és sok egyébbel várta az érdeklődőket.
Délután 4 órakor a központban elkészített adventi koszorúnál gyülekeztek sokan, ahová egy régi néphagyományt, a lucázást felelevenítve érkeztek meg a püspöki óvoda nebulói. Jelmezekbe öltözve, kotyoló rigmusokban fejezték ki jövő évre vonatkozó jókívánságaikat mindenkinek.
A napi program a Művelődési Házban folytatódott. Itt a József Attila úti óvodások karácsonyi misztérium játékában elevenedett meg Jézus születésének története.
Az estébe nyúló programot Boncsér Gáborék zenés műsora zárta, melynek során népdalok hangzottak fel illetve a néptánc és a népi játékok világába vezették be a gyerekeket a csapat tagjai.


Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

 

Szombaton folytatódott a karácsonyi vásár a város központjában, majd délután 4 órakor ismét a város karácsonyfájához és az adventi koszorúhoz várták az érdeklődőket a szervezők. Az aznapi műsort a helyi általános iskola diákjai nyitották meg karácsonyi dalok éneklésével. Ezt követően a most alakuló Önkéntes Színjátszókör tagjainak felolvasása nyomán megtudhatták a jelenlévők, mióta is van csillag a karácsonyfa csúcsán.
A Művelődési Házban a Diamond Dance Alapfokú Művészetoktatási Intézmény mezőkeresztesi növendékei léptek színpadra egy nagy sikerű táncbemutatóval, majd a Kossuth Lajos Általános Iskola néptáncos tanulóinak bemutatójára került sor. A napi eseményeket néptánc bemutató zárta.
Vasárnap közös gyertyagyújtással kezdődött a délutáni program, ahová a helyi egyházközségek vezetői is meghívást kaptak.
Linczebold Levente plébános mondta el elsőként ünnepi gondolatait, majd a város polgármestere,Dr.Dózsa György rövid ünnepi beszédben fejezte ki jókívánságait a város minden lakója számára. A gyerekek éneke mellett pedig elhangzott a negyedik adventi gyertya története és jelképének lényege: ez a gyertya ugyanis a napkeleti bölcseket vezető csillagot szimbolizálja.
A napot és ezzel az ünnepi előkészületeket a Garagulya Kompánia gólyalábas előadása zárta, amelynek témája és címe, vagyis a "Magyar Karácsony" szintén az ünnephez kapcsolódott.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!