Küzdelem a Keresztesi Kupáért
Írta: Eleven Televízió   
2013. január 23. szerda, 21:01
Január 19-én 26. alkalommal került megrendezésre a mezőkeresztesi iskola tornatermében a Keresztesi kupa elnevezésű gyermeklabdarúgó torna.
A szokásoknak megfelelően most is a III. korcsoportos ifjú labdarúgók feszülhettek egymásnak, hogy a torna végén büszkén emelhessék magasba és őrizzék egy évig a hőn áhított vándortrófeát. A 2000-2001-ben született labdarúgók idén is kiszolgálták a szépszámú közönséget, izgalomban és küzdelemben most sem volt hiány. Ez alakalommal 6 csapat fogadta el a meghívást: Bükkábrány, Mezőnyárád, Mezőnagymihály, Szentistván, Vatta és természetesen a házigazda Mezőkeresztesiek. A hat csapat két háromfős csoportot alkotott, ahol a
körmérkőzések után került sor a végső helyezéseket eldöntő helyosztókra.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A torna végeredménye a következő lett: első helyen a mezőnagymihályiak végeztek, második Mezőnyárád lett, a bronzérmet pedig Mezőkeresztes tudhatta magáénak. Utánuk sorrendben a negyedik, ötödik és hatodik helyen pedig Bükkábrány, Szentistván és Vatta csapatai következtek.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com