Ökumenikus istentisztelet Bükkábrányban
Helyi Hírek (2013.) - Bükkábrány
Írta: Eleven Televízió   
2013. január 30. szerda, 14:45
Bükkábrányban január 22-én gyűltek össze katolikus és református hívek, a város református templomában, hogy együtt imádkozzanak, hiszen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Egyház 2013-ban is közös imádságot tart. Január 20. és 27. között rendezik mag a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahetet. Az istentiszteletet Hajdu Ferenc és felesége Hajdu Ferencné református lelkészek vezették le. „A keresztény tanítványság ösvénye azt jelenti, hogy az igazságosságnak, az irgalmasságnak és az alázatnak az útján járunk." Január 20. és 27. között világszerte közös istentiszteleteket tartanak különböző felekezetű keresztyének. A nyolcnapos rendezvénysorozat célja, hogy a találkozásokkal és a közös imádsággal előremozdítsa a különböző felekezetű Krisztus-hívők egységét, felszámolja a keresztyénséget hiteltelenítő megosztottságot.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

Szerkesztő


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com