Három csapás – Rendőrségi hírek-Mezőkövesdi Rfk
Írta: Eleven Televízió   
2013. március 08. péntek, 09:24
A napokban több betörőt is elfogtak a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai. A hét elkövetőből három már bíróság elé állt.

Lopott élelmiszerrel törtek be a konyhára
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bogácsi Rendőrőrse indított eljárást lopás miatt a 18 éves V. Dávid és két társával szemben. A nyomozás adatai alapján a tettesek először betörtek egy szomolyai családi házba, ahonnan élelmiszereket és piperecikkeket tulajdonítottak el. Ezt követően egy helyi közintézmény konyháját vették be és innen is élelmiszereket emeltek el. A gyors rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók hamar elfogták az elkövetőket.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A bűnügyi őrizetbe vett V. Dávidnak és két társának a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kezdeményezte gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását. Az ügyészi előterjesztést követően a taláros testület a 18 éves terheltet másfél év próbára bocsátotta és pártfogói felügyelet alá helyezte, továbbá társait 110-110 óra közérdekű munka elvégzésére kötelezte.

„Három csapás”
Egymás után háromszor is betörtek egy szomolyai családi házba, ahonnan gépalkatrészeket és egyéb műszaki cikkeket loptak el, többszázezer forint értékben. Az ügyekben indított nyomozás során a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság elfogta az elkövetőt, aki még további két hasonló bűncselekménnyel is megalapozottan gyanúsítható. A bűnügyi őrizetbe vett 22 éves B. Attilának a rendőrség kezdeményezte gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.

Hajnali zaj, reggeli elfogás
Szokatlan zajra ébredt egy szomolyai férfi az éjszaka, de tovább aludt. Másnap reggel vette észre, hogy betörtek a pincéjébe, ahonnan terménydaráló levágott vezetékét, továbbá kisebb mennyiségben fokhagymát, krumplit és almát vittek el a tolvajok. A Bogácsi Rendőrőrs munkatársai egy napon belül elfogták L. György 24 éves helyi férfit és két társát, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást az ügyben, egyben L. Györggyel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.

 
Forrás. BAZ Megyei Rfk. Kommunikációs Iroda
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com