Mezőkeresztes - Tiszakeszi bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2013. április 23. kedd, 07:21
Mezőkeresztes felnőtt csapata 2013. április 20-án, szombaton ismét a hazai pálya előnyeit élvezhette. Ezúttal Tiszakeszi együttesét látta vendégül. A Mezőkeresztes-Tiszakeszi találkozó 17 órakor vette kezdetét.
A mérkőzés első félidejében a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket, azonban a vezetést jelentő találatot nem sikerült egyik együttesnek sem megszereznie.
A 25. percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és felmutatta Tóth Richárdnak.
A 39. percben Lakatos Gergő szabálytalan megmozdulását is sárga lappal figyelmeztette a játékvezető.
Az első félidőben tehát hiába próbálkoztak, sem a keresztesiek, sem a tiszakesziek nem találtak be az ellenfelük kapujába.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 53. percben Bartók János könyvelhetett el egy sárga lapot szabálytalanságáért, majd pár perccel később, az 57. percben Szabó Viktor szabálytalan megmozdulását is sárga lappal figyelmeztette a bíró.
Az első játékrészhez hasonlóan, a második félidőben sem sikerült a helyzetek ellenére egyik csapatnak sem megszereznie a vezetést jelentő találatot, így a Mezőkeresztes-Tiszakeszi felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 0-0 lett.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com