III. Ősfa Fesztivál Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2013. május 03. péntek, 09:59
Április 27-én már harmadik alkalommal került megrendezésre Bükkábrányban az Ősfa Fesztivál, amely idén is színes programokkal várta mind a helyieket, mind a környező települések lakóit.
Az események sora délután egy órakor kezdődött az ebéddel, ahol finom babgulyásra várta az Önkormányzat a község lakóit. Az ebéd alatti jó hangulatról Vanczák Árpád gondoskodott egy órás vidám nóta csokorral.
Ezt követően előbb Szalai Szabolcs polgármester, majd Tállai András államtitkár köszöntötte az eseményre kilátogatókat és kívánt jó szórakozást a délután és este további programjaihoz. A köszöntő után a községi vezető és a meghívott vendég közösen ültették el azt a fát a sátrak mögötti területen,
amely az eseménynek állít tartós emléket.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A továbbiakban a helyi óvodások és iskolások zenés, táncos műsora szórakoztatta a közönséget, leginkább népies dallamokat idézve és a néptánc hagyományait felelevenítve.
Előadásuk után némi műfajváltás következett: akrobatikus rock and roll uralta a színpadot. A modern zene után ismét a hagyományok kaptak főszerepet. A Bükkábrányi Hagyományápoló Egyesület népdalcsokrát hallgathatták meg a résztvevők.
Miközben a színpadi programok zajlottak több területen is találhatott magának szerteágazó programot mindenki. A területen két kiállítás is nyílt. Egyik egy régi és új fotókból összeállított galéria volt, amely igyekezett átfogni és átfedni a település múltját és jelenét. A másik egy vadász kiállítás, ahol trófeák és szemet gyönyörködtető festmények vártak minden látogatót.
Akadt bőséges program a kisebbeknek is. A jurtában kézműves foglalkozásra várták a kicsiket, de egész nap ingyenesen lehetett igénybe venni többek között a dodgemet, a trambulint és az ugrálóvárat is.
Fél 4-kor Hlad Renáta és Balázs Daniella gyermekműsora csábította a színpadhoz a kicsiket "A jóság három próbája" címmel.
Az operett kedvelői is megtalálhatták a felhőtlen szórakozás lehetőségét: Leblanc Győző és Tóth Éva operett kívánságműsora biztosított erre lehetőséget.
Komoly rajongói kört gyűjtött össze a Voice győztesének, Pál Dénesnek a fellépése is. Aki pedig az egészségre és a mozgásra is igényt tartott, annak Rubint Réka mintegy egy órás alakformáló tornájára kellett ellátogatnia. Érdeklődőkben és mozogni vágyókban egyáltalán nem volt hiány.
Az est fő műsorszáma a Neoton Família mintegy kilencven perces koncertje volt, amely nem csak a középkorú generációt csábította színpad elé, hanem rengeteg fiatalt is. A nap eseményeit a tűzijáték zárta.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com