Jó ütemben haladnak a településfejlesztési munkák Kácson
Írta: Eleven Televízió   
2013. május 06. hétfő, 18:50
Április 16-án elindultak és megfelelő ütemben zajlanak annak a projektnek a kivitelezési munkálatai, melynek eredményeként jelentős településfejlesztés, útfelújítás valósul meg Kácson. A közel 100 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás fontos mérföldkő a település életében.
Kács település úthálózatának felújítása már hosszú ideje váratott magára. Ennek az érintett útszakaszok mellett lakók aláírásgyűjtéssel is nyomatékot adtak korábban.
Vannak olyan szakaszok, ahol a fejlesztés előtt még földúton, illetve kőtörmelékkel borított úton közlekedhettek a lakosok. Ráadásul ezeken a részeken több olyan közösségi szerepet betöltő intézmény, épület – egészségház, orvosi rendelő, központi konyha és a római katolikus templom található – amelyek megközelítését nehezítették az útviszonyok.
Problémát okozott az is, hogy a föld- és zúzott köves utak sok helyen erősen kimosódtak, keletkeztek, sokszor épp az út közepén: így a közlekedés nehézkesebb és egyúttal balesetveszélyesebb is lett.
Számos helyen gödrök és esőzést követően vízátfolyások nehezítették a közlekedést és több alkalommal megsérültek a gépjárművek futóművei.
Tovább súlyosbította a problémát, hogy az utak egy része gyűjtőútként is funkcionál, így a kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára már kifejezetten veszélyes volt.
Több helyen az utak mentén lévő házak falai is feláztak az összegyűlt vízmennyiség miatt. A korábbi, egyébként is hiányos és eliszaposodott vízelvezető árokrendszer számos helyen berepedezett, funkcióját nem tudta betölteni a szűk keresztmetszet miatt sem.
Ráadásul a helyi adottságok miatt az utak egy része nagy lejtésű, így nagyobb esőzések idején a csapadékvíz nagy erővel, irányíthatatlanul zúdult lefele.
Eddig a település önkormányzata - a rendelkezésre álló források szűkössége miatt - csak a legszükségesebb javításokat tudta elvégezni, ez viszont csak átmeneti, gazdaságtalan megoldást, tüneti kezelést jelentett minden alkalommal.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az önkormányzat által az Észak-magyarországi Operatív Program kiírására benyújtott, „Településfejlesztés Kács községben” című, nyertessé nyilvánított pályázat segítségével most lehetségessé vált az utak felújítása, illetve vízelvezető árokrendszer építése.
A projekt keretében április közepétől folyamatosan dolgozik a kivitelező a Dózsa György út, a Rákóczi Ferenc út, továbbá a Várhegy út és egy névtelen utca felújításán.




Emellett a római katolikus templom és a szomszédos erdei iskola környezete, az oda vezető út is szilárd burkolatot kap, továbbá parkoló is épül. Szintén felújítják a Petőfi út melletti orvosi rendelőhöz vezető útszakaszt, itt ugyancsak parkolót alakítanak ki.
Az érintett útszakaszok - a megfelelő útalap kialakítása után – aszfaltburkolatot kapnak, továbbá szegélykővel látják el az út szélét.



Az árokrendszer kiépítése során korszerű, hosszú élettartamú, vasbeton mederburkoló elemek kerülnek beépítésre, melyek karbantartása során csupán a hordalék eltávolításáról kell majd gondoskodni. Ahol lehetséges, az út mindkét oldalán kiépítik a vízelvezető árkot.
A nagy lejtésű részeken, így például a Rákóczi, a Dózsa György és a Várhegy úton energiaelnyelő betonelemeket is beépítenek a lezúduló víz sebességének csökkentésére, továbbá a villanyoszlopok környezetét is védik a talaj kimosódása ellen. Az útfelületen megtermelődő vizet a megfelelő helyeken vezetik az árkokba szegélykövek segítségével kialakított úgynevezett surrantókkal, továbbá a beépített átereszek is a megfelelő, irányított vízelvezetést szolgálják.
Az érintett útszakaszokon új, megfelelő méretű átereszek kerültek a kapubejárókhoz, melyeket olyan mélységbe süllyesztenek, hogy a rendszer lejtéséhez illeszkedjenek.
A szükséges lejtés kialakításával és az árkok rendezésével a csapadék a lehető leggyorsabban a legközelebbi vízbefogadóba tud kerülni.
A fejlesztések eredményeképpen megszűnik a balesetveszély, az utak és az ingatlanok állapotának romlása. Javul az itt élők komfortérzete, ráadásul a településen számottevő a turisták illetve az üdülőhellyel rendelkezők száma, így az ő itt tartózkodásukra is pozitív hatással van a beruházás.
A kivitelezés tervezett befejezési dátuma 2013. június 30.  A „Településfejlesztés Kács községben” című, ÉMOP 3.1.3-11-2011-0005 azonosító számú felhívásra sikeresen pályázva az önkormányzat 99.354.015 Ft európai uniós támogatást kap a beruházás megvalósításához, amely a költségek 95%-át fedezi. A teljes beruházási összeg 104.583.174 Ft.



 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com