Hamar meglett a tettes - betörés a mezőnyárádi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2013. május 07. kedd, 19:37
Kellemetlen meglepetés érte a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola Igazgatóját és munkatársait hétfőre virradóra. A tanári szobát a kora reggeli órákban a takarító személyzet tagjai felforgatva találták, fiókok kihúzgálva, vezetékek a falból kitépve éktelenkedtek.
Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az éjszaka folyamán hívatlan látogatók jártak az intézményben. A helyszínelés során kiderült az is, hogy a tettes, vagy tettesek a folyosó ablakát befeszítve jutottak be az épületben és az ajtót befeszítve hamar a tanári szobában leltek elvihető tárgyakra. A padlón szétdobált gyufaszálak arról tanúskodtak, hogy ezeket használhatták világításra.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A helyszínelés és egy gyors leltárt után kiderült: számos műszaki cikknek kelt lába a szorgos kezek nyomán, többek között LCD monitoroknak, számítógépnek is. A nyomrögzítés után hamar egy nyomozó kutya is segítette a gyors rendőri munkát.
Időközben világossá vált, hogy nem csak az iskola, hanem a közeli tenisz klub épületét is kiszemelték maguknak a tolvajok, ahová szintén az ajtó befeszítésével jutottak be. Itt egy hifitoronnyal, egy DVD lejátszóval és a hűtőben talált élelmiszerekkel lettek gazdagabbak, ha nem is hosszú időre.
A szajréval megrakodva nem mentek túl messzire. A közeli park területén a lopott hurkából jót falatoztak, majd a zsákmány nagy részét egy bokros területen eldugták, ahol a nyomozó kutya meglehetősen hamar rájuk is talált. A tettesek nyomán tovább indulva már hétfőn a kora délutáni órákban rendőrkézen volt az egyik helyi lakos, aki alaposan gyanúsítható a tett elkövetésével, az iskolában pedig elkezdődött a károk helyreállítása.
Riportunk elkészülte után, híradós anyagunk összeállítása idején kapott információink szerint az eddig előkerült műszaki cikkekben nem esett helyrehozhatatlan kár,
több dolgot azonban még keres a rendőrség, ugyanúgy, mint a már megkerült betörő tettestársát is.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com