Bódvavendégiben vendégeskedtek a mezőkeresztesiek
Írta: Eleven Televízió   
2013. június 05. szerda, 15:42
Június elsején szombaton a határ túlsó oldalára, a Szlovákiában fekvő Bódvavendégi településre voltak hivatalosak a mezőkeresztesi képviselő testület tagjai, több hivatali dolgozó, helyi lakos, illetve a Kamarakórus.
A határon túli, mintegy 200 fős falu idén ünnepli fennállásának 750. évfordulóját. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepség a szlovák és magyar Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Béres Tibor a község polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Id. Szilasi István az ottani helytörténet kutatója visszatekintett az eltelt 750 esztendő eseményeire.
Ökumenikus szertartás keretében egy erre az alkalomra öntött harangot szentelt fel a helyi református és katolikus lelkipásztor, amely a ravatalozó harangja lesz a későbbiekben.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A harangszentelést követően Dr. Dózsa György, Mezőkeresztes polgármestere köszöntötte a helyieket. A küldöttség azonban nem érkezett üres kézzel: egy vázát, egy mezőkeresztesi címerrel ellátott asztali zászlót, valamint Faragó Zoltán népi fafaragó szobrát ajándékozták a vendéglátóknak. De hamar gazdára talált a mezőkeresztesi csata történetét feldolgozó könyv több példánya is. Az ünnepséget a Szózat hangjai zárták.
A nap további részében a sportpályán ünnepi asztal és kulturális műsorok várták a vendégeket, helyieket egyaránt.
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com