Szép sikereket értek el a bükkábrányi iskolások
Írta: Eleven Televízió   
2013. június 15. szombat, 10:28
A bükkábrányi Arany János Általános Iskola tanulói az idei évben is szépen szerepeltek az országos versenyeken illetve több oklevelet és kupát is hazahoztak az egyéni versenyek, pályázatok révén.
Volt olyan tanuló aki az egész országban a legjobbnak bizonyult, nem is akármilyen versenyen, hiszen a Herman Ottó Országos Biológiaversenyre az ország majd minden iskolájából érkeznek versenyzők.
Országos szinten nemcsak egyénileg, de csapatban is szép sikereket értek el a tanulók. Kovács Gréta, Lanczki Regina és Nagy Zoltán hármasa a kilencedik helyezést érte el egy országos környezet-, és egészségvédelmi versenyen.
Egy másik csapat az ötödik helyezést hozta el az országosan meghirdetett Vigyázz! Kész! Pénz! pénzügyi vetélkedőn való sikeres szereplésért.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Egyéni versenyeken Szaszák Luca többször is szép sikereket ért el. Nemcsak a legjobbak közé került be, hanem volt mikor az első helyezést is magáénak tudhatta, sőt volt olyan mikor különdíjat zsebelt be.
Volt olyan tanuló aki mind az országos mind az egyéni versenyeken szépen szerepelt. Birinyi Gábor az országos Kerékpáros Iskola Kupán bejutott a legjobb 15 közé, fotópályázataival pedig az első illetve második helyeke végzett.
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Riporter


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com