Bővül a bükkábrányi óvoda
Helyi Hírek (2013.) - Bükkábrány
Írta: Eleven Televízió   
2013. július 16. kedd, 14:30
A bükkábrányi Napsugár Napköziotthonos Óvoda a száz fő körüli gyermek létszámmal, amely három óvodai és egy bölcsődei csoportot foglal magába, az utóbbi időben kezdett kissé szűkösnek mutatkozni, egyre nagyobb volt a zsúfoltság a csoportszobákban.
Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be az intézmény bővítésére. A közelmúltban érkezett a jó hír, hogy a nyertes pályázat nyomán 22 millió 70 ezer forint állami támogatás áll majd rendelkezésre a tervezett bővítéshez.
A kezdeti terveket a magas bekerülési költségek miatt több ponton is meg kellett változtatni, de a fejlesztés így sem marad el.
A munkálatok hamarosan megkezdődnek és remélhetőleg még ebben az évben birtokba is vehetik a pedagógusok és a nebulók az
új épületszárnyat.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com