Tiszapalkonya - Mezőkeresztes Magyar Kupa mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2013. szeptember 25. szerda, 07:31
Mezőkeresztes felnőtt csapata 2013. szeptember 18-án, szerdán a Magyar Kupa selejtezőjének 1. fordulójában Tiszapalkonya együttese ellen mérkőzött meg idegenben. A találkozó 16 óra 30 perckor vette kezdetét.
A keresztesiek már az 18. percben megszerezték a vezetést, Budai Norbert szerzett gólt csapatának, így egy gólos előnyre tettek szert.
A 39. percben kétgólosra nőtt a keresztesiek előnye, Zelei Bence lőtt gólt.
Az első félidőnek 2-0-ás keresztesi vezetés mellett vetett véget a játékvezető.
A 67. percben a palkonyaiak szépíteni tudtak, Farkas Zoltán szerzett gólt, így 1-2-re változott a találkozó állása.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 71. percben Rádai Ádám talált be a tiszapalkonyai kapuba, így 1-3 lett az eredmény.
A 75. percben Visegrádi Dániel iratkozott fel a góllövők névsorába, így 1-4-re módosult az állás.
A 83. percben megszületett az 5. keresztesi gól is, ezúttal is Visegrádi Dániel volt eredményes.
A 85. percben Budai Norbert szerzett gólt ismét csapatának, amely találat révén 1-6 lett az eredmény.
A 88. percben Zelei Bence is elkönyvelhetett még egy találatot, amely révén 1-7-re változott a találkozó állása.
A győzelemnek köszönhetően a
mezőkeresztesiek jutottak tovább a Magyar Kupa selejtezőjének következő fordulójába.
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com