Könyvtári Napok Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2013. október 14. hétfő, 09:19
2013-ban október 7-13. között került sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire amelyhez a Mezőkeresztesi Városi Könyvtár is csatlakozott. 2013-ban az emberi kapcsolatok kerülnek a könyvtári napok középpontjába. Életkortól és lakóhelytől függetlenül minden ember  számára nélkülözhetetlen, hogy értékes kapcsolata legyen embertársaival, ami mind a társas kapcsolatok, mind pedig a lelki  egyensúly megőrzésének szempontjából rendkívül fontos.
Pénteken egy kis kézműves foglalkozásra várták a gyerekeket, ahol különböző módszerekkel könyvjelzőt lehetett készíteni.
Vasárnap egy kötetlen beszélgetésre vártak a mindenkit akik kedves emléket őriznek az egykori tanárnéniről Tahy Olgáról, akinek nevét immáron 2 éve a viseli a városi könyvtár. A beszélgetésen jelen voltak az egykori pedagógus első és utolsó tanítványai is,  mintegy generációk közötti találkozást idézve a közös emlékezéshez. A
kötetlen beszélgetés után közösen átvonultak az emléktáblához, ahol elhelyezésre kerültek az emlékezés koszorúi.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com