Október 23-ai megemlékezés Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2013. október 24. csütörtök, 13:39
Október 23-án a polgármesteri hivatal előtti téren kezdődött az a megemlékezés, melynek keretein belül a bükkábrányi lakosok is leróhatták kegyeletüket az '56-osok emléke előtt, illetve megemlékeztek a Magyar Köztársaság kikiáltásának 24. évfordulójáról.
A Himnusz felcsendülése után a színpadon elsőként Zas Lóránt Novemberben című verse hangzott el Garad Annamária előadásában.
Az előadást követően Szalai Szabolcs a település polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket és tartotta meg ünnepi beszédét.
Az emlékező szavak után a Bükkábrányi Hagyományápoló Egyesület dalai csendültek fel, majd Kiss Kata és zenekarának közel 30 perces műsora következett.
A koncert után a jelenlévők átvonultak a történelmi emlékműhöz, ahol elhelyezésre kerültek az emlékezés koszorúi.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Riporter


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Vágó


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com