Testületi ülés volt Mezőkeresztesen
Helyi Hírek (2013.) - Mezőkeresztes
Írta: Eleven Televízió   
2013. október 24. csütörtök, 10:05
Október 10-én tartotta soron következő testületi ülését Mezőkeresztes város képviselő – testülete. Az ülésen összesen két napirendet tárgyaltak a tagok.
Első napirendben a képviselők csatlakozási szándékukat fejezték ki a Bursa Hungarika ösztöndíjpályázathoz. Az előző években is sikeresen futó programba hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatási tanulmányainak támogatására lehet pályázni.
Az idei évben a tagok néhány elemén változtattak a bekerülés feltételein, hogy minél szélesebb kör tudjon részt venni a programban és hogy ténylegesen azok legyenek támogatva, akik igazán rászorulnak.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A második egyebek napirenden belül több kérdés is felmerült.
Elsőként a testület felhatalmazta a polgármestert, hogy az újonnan alakuló hulladékkezelő társulással kapcsolatos tárgyalásokat lefolytassa és amennyiben felkérés érkezik, székhelyként fogadja el Mezőkeresztes jelölését a társulás székhelyeként.
Fodor Tamás a mezőkeresztesi rendőrőrs parancsnoka elköltözött, őt átmenetileg Bogácsról helyettesítik, amíg a végleges helyettest ki nem jelölik
A rendőrőrs állapota igen leromlott, felújításra szorul. Ennek érdekében is lépéseket kíván tenni a testület. Első lépésként a tulajdonjogot vissza kívánja venni az önkormányzat a jelenlegi egyesületi tulajdonból, hogy a későbbiekben pályázni tudjon a felújításra.
A repülőtér ügyében október 16-án ülnek össze Miskolc, Mezőkövesd és Mezőkeresztes tulajdonosok képviselői, hogy a bérleti szerződésről tárgyaljanak, ugyanis a jelenlegi bérlő nem kíván fizetni a terület után, az eddig elküldött számlatartozásait nem fizette meg.
A testület kijelölte október 23-a és a mezőkeresztesi csata tiszteletére rendezett ünnepségek időpontját és összeállították a műsortervet.
Kérdés érkezett még a térfigyelő rendszerrel kapcsolatban, a főutca fáinak pótlásával kapcsolatban, illetve a tájházról, valamint az óvoda előtti járda javításáról.

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com