Bükkaljai Mozaik - ismét jelentkezik heti magazinunk
Írta: Eleven Televízió   
2013. november 06. szerda, 13:08

Az Eleven Televízió 2013. november 6-ai adásától kezdődően ismét látható a "Bükkaljai Mozaik" című rendszeresen, minden héten 35 percben jelentkező, közéleti és kulturális magazinunk, a szerdai szerkesztett adás (és természetesen a szombati ismétlés) keretében.
Így adásunk korábban, 16 óra 53 perctől kezdődik, 16 óra 55 perctől a Bükkaljai Mozaikot láthatják, 17 óra 30 perctől pedig - az eddig megszokottak szerint - híradóval, magazinokkal, rendezvények összefoglalóival, sportműsorral várjuk Önöket. 19 óra 40 perctől pedig a Bükkaljai Mozaik aktuális adásának ismétlését nézhetik meg kedves nézőink. (Természetesen a teljes szerkesztett adás ismétlése is korábban, 17 óra 23 perckor kezdődik szombatonként.)
Ahogy korábban is, magazinunkban most is a televízió vételkörzetében történő eseményeket foglaljuk össze, a településeket és az itt lakókat érintő témákkal foglalkozunk, műsoronként legalább 3 anyagot készítünk.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
(A televízió vételkörzete jelen pillanatban: Bükkábrány, Mezőnyárád, Mezőkeresztes illetve a kábeltelevíziós-rendszer adottságai miatt Harsány, Vatta, így az utóbbi két településen történtekről is láthatnak időnként felvételeket a Bükkaljai Mozaikban.)
A műsorban a településeken történt események aktualitását figyelembe véve, rövid összefoglalókat készítünk azokról, riportokkal és/vagy az esemény kommentárjával kiegészítve.
Ezen kívűl olyan témákkal, eseményekkel is foglalkozunk a műsorban, amelyeket eddig műsoridő híján nem tudtunk bemutatni Önöknek.
A magazinban levetített anyagokat televíziónk honlapján (www.eleven.bvmedia.hu vagy www.web.bvmedia.hu) is megtekinhetik nézőink a Magazinok/Bükkaljai Mozaik menüpontnál.
A Bükkaljai Mozaik elkészítését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától elnyert pályázati támogatás teszi lehetővé, amelynek segítségével 2014.október 31-ig 50 magazint készít el az Eleven Televízió stábja.




Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com