Testületi ülés volt Mezőkeresztesen
Helyi Hírek (2013.) - Mezőkeresztes
Írta: Eleven Televízió   
2013. november 07. csütörtök, 08:42
Mezőkeresztes Város Önkormányzatának Képviselő - testülete 2013. október 31-én 9 órai kezdettel a Városháza tanácskozó termében tartotta képviselő - testületi ülését. Az ülésen összesen három napirendet tárgyaltak meg.

Az első napirendben Mezőkeresztes Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetésének III. negyedévi végrehajtásának beszámolója hangzott el. A számadatok azt mutatják, hogy jól sikerült tervezni a költségvetés elkészítésénél. A bevételek az adott időszakban feljebb teljesültek a vártnál. A legjobb eredmény a helyi iparűzési adónak mutatkozott 130% -al. A kiadásoknál még kedvezőbb a kép. A működési költségek időarányosan teljesültek. Azokon a tételeken, ahol spórolni lehetett ott meg is mutatkozott a számokon. Az napirendet a pénzügyi bizottság előzetesen megtárgyalta és elfogadásra javasolta. A képviselők egyhangúlag támogatták a napirendet.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A második napirendben Mezőkeresztes Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepcióját tárgyalták meg a jelenlévők. Az előző testületi ülések egyikén elfogadott tervezetet törvényi változások miatt módosítani kellett egy – két helyen, ami azonban tartalmi változtatást nem érintett. A képviselők egyhangúlag elfogadták a koncepciót.

A harmadik egyebek napirenden belül elsőként szó esett a repülőtérről. Eredménytelenül telt el a határidő amit a jelenlegi bérlőnek a tartozásai rendezésére adtak. A három tulajdonos kezdeményezi a bérleti szerződés rendkívüli felmondását. Jogi úton kívánják követeléseiket érvényesíteni, annak érdekében, hogy továbblépés történjen az ügyben.

Harminc százalékos önrész mellett műfüves pálya építésére lehet pályázni. A pályák építési költsége 15 millió forinttól 44 millió forintig terjed. A legolcsóbbat kiválasztva is minimum 5 millió forint ráfordítást tenne szükségessé. A képviselők 4 nem, 1 igen és 1 tartózkodás mellett elvetették, hogy benyújtsák a pályázatot.

Az iskolában építendő sportcsarnok kivitelezési munkálataira öt pályázat érkezett be. Ezek elbírálása folyamatban van.

A 2014-2020 közötti Európai Uniós fejlesztési ciklusra javaslatokat várnak, hogy milyen fejlesztési irányok határozzák meg a következő évek pályázatait.

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com