Mezőkeresztes - Nyékládháza bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2013. november 12. kedd, 07:46
Mezőkeresztes felnőtt csapata 2013. november 9-én, szombaton a megyei II. osztályú bajnokság 13. fordulójában hazai pályán látta vendégül Nyékládháza együttesét. A találkozó 13 óra-kor vette kezdetét.
A mérkőzés első félidejében a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket.
A vezetést jelentő találatot a nyékieknek sikerült megszerezniük, a 45. percben Lengyel Zoltán révén egy gólos előnyre tettek szert.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az első félidőben a vendégek egyetlen találatán kívül több gól nem született, így a második 45 perc 1-0-ás nyékládházi vezetés mellett kezdődött el.
A 49. percben a nyékieknek sikerült tovább növelniük előnyüket, Csipi Richárd talált be a keresztesi kapuba, így 0-2-re változott a találkozó állása.
A 66. percben vette elő a bíró a mérkőzésen a sárga lapot és felmutatta Filep Lászlónak szabálytalanságáért.
A 68. percben Csipi Richárd is elkönyvelhetett egy sárga lapos bírói figyelmeztetést.
A 72. percben Burai János és Visegrádi Dániel ugrottak egymásnak, amiért a játékvezető mindkét félnek sárga lapot mutatott fel.
A 74. percben Tóth Richárd szabálytalan szerelését követően ő is sárga lapos bírói figyelmeztetésben részesült.
A keresztesieknek csupán a 90. percben sikerült szépíteniük, Tarnóczi András találata 1-2-re változtatta a találkozó állását, és ez maradt a végeredmény is.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com