Mikulás Kupa Mezőnyárádon - videós összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2013. december 16. hétfő, 14:24
Tizenkét csapat részvételével rendezték meg immár harmadik alkalommal a Mikulás Kupa teremfoci tornát Mezőnyárádon, az iskola tornatermében. A nyárádi csapatok mellett a térség számos pontjáról, többek között Tiszabábolnáról és Sályból, Mezőkeresztesről és Bükkábrányból is érkeztek együttesek a kupára, de végül a legjobb három közé a tavalyi eredményhez hasonlóan csak mezőkövesdi kötődésű együttesek jutottak be. A „házi” rangadókon a Sose halunk meg legyőzte a Papplak FC-t és a Lovehuntert is, címüket megvédve ők végeztek az első helyen. (Hamarosan videós összefoglalót is láthatnak majd a kupáról!)
Hirdetés_______________________________________________________________________
 




 
A mezőnyárádi Mikulás Kupa sajátos jellegének, egyediségének köszönhetően nagy népszerűségre tett szert az elmúlt években. A kupán a hagyományos teremfoci szabályok szerint küzdenek egymás ellen a csapatok, vagyis sem a kapu mögött, sem oldalt nincs kint a labda, így dinamikus, folytonos játék alakul ki. A helyek szinte azonnal beteltek, és már 5 nappal a rendezvény előtt kisorsolták a csoportokat, három kvartettbe osztva a tizenkét résztvevőt.

A csoport
Az A csoportba kapott besorolást a tavalyi harmadik helyezett Papplak FC, a mezőnyárádi Gang Bang, a bükkábrányi BSSC, és Sály csapata. Az első két mérkőzésen Sály a csoport két erősebb együttesével, a Papplakkal és a Gang Bang-gel került össze. A sályiak sportszerűségére vall, hogy a BSSC késése miatt kellett elvállalniuk az első két mérkőzést. Habár a többiekhez képest ezzel versenyhátrányba kerültek, rendületlenül küzdöttek a továbbjutásért, ami ezúttal nem sikerült nekik, de a fair play díjat ők érdemelték ki. A csoport többi mérkőzésén sima győzelmek születtek, végül a Papplak FC és a Gang Bang jutott tovább, és készülhettek a délutáni egyenes kieséses szakaszra.

Papplak FC-Sály 5-3 Gól: Budai, Gallik 4 ill. Hócza, Farkas 2
Gang Bang- Sály 4-1 Gól: Fekete 2, Pecsmán, Bárdos ill. Dósa
Papplak FC-Gang Bang 6-1 Gól: Zelei 3, Budai, Reményi 2 ill. Bárdos
BSSC-Sály 2-10 Gól: Bollók, Moroncsik ill. Bereznai 3, Farkas 2, Balogh, Horváth 2, Hócza 2
BSSC-Gang Bang 2-7 Gól: Moroncsik, Takács ill. Fekete 4, Farkas, Cseh, Pecsmán
Papplak FC-BSSC 13-0 Gól: Gallik 6, Zelei 3, Reményi 4

B csoport
A B csoport bizonyult a legerősebbnek a három közül, négy, közel azonos képességű gárda küzdött meg egymással a továbbjutó helyekért. A meccsek sorát a mezőkövesdi Lovehunter és a vegyes, nagyrészt volt kövesdi ifistákból álló 2per1 csatája nyitotta. Szoros végeredményt vártak, ámde a rutinosabb „szerelemvadászok” háromgólos győzelmet arattak, és ezzel a kvartett legnagyobb esélyesévé váltak. A következőkben egymást verték körbe a csapatok, végül az döntött, hogy a Sehol Se Vagyunk 4-4-es döntetlent tudott elérni a Lovehunter ellen, nagyban köszönhetően a remekül játszó fiatal Mizser Norbinak, aki mesterhármas ért el a meccsen. A tiszabábolniak is jól tartották magukat, de végül 3 ponttal elbúcsúztak a további küzdelmektől, csakúgy, mint a többre hivatott 2per1.

Lovehunter-2per1 5-2 Gól: Naggyörgy, Gyenes, Karancsi, Lázár 2 ill. Vízkeleti 2
Sehol SE Vagyunk-Tiszabábona 5-3 Gól: Mizser 2, Kertész, Lapos, Kovács ill. Bajzáth 2, Bata
Lovehunter-Sehol SE Vagyunk 4-4 Gól: Naggyörgy, Karancsi2, Béres ill. Mizser 3, Kovács
2per1-Tiszabábolna SE 1-2 Gól: Vízkeleti ill. Bata, Kiss L.
2per1-Sehol SE Vagyunk 5-2 Gól: Kispál, Fügedi, Vízkeleti, Tompos Á, Tompos K. ill. Kovács, Mizser
Lovehunter-Tiszabábolna SE 5-3 Gól: Naggyörgy, Béres 3, Karancsi ill. Bajzáth 2, Bata

C csoport
A C jelű négyesbe került a címvédő Sose halunk meg, az ábrányi 1v1, a szintén tiszabábolnai csapatként induló FC LSL, és a mezőnyárádi IFI. Rögtön az első mérkőzés parázs összecsapást hozott, erejét megcsillogtatva az 1v1 igencsak megszorította a címvédőt, a remek összecsapáson végül 5-5-ös döntetlen született. A következőkben mindkét csapat hozta a mérkőzéseit, ám amíg a Sose halunk meg viszonylag simán abszolváta az akadályokat, az 1v1 igencsak megszenvedett. Jobb gólkülönbségének köszönhetően így a Sose halunk meg jutott tovább elsőként, a második helyet az 1v1 szerezte meg, a harmadik az LSL, a negyediken pedig az IFI végzett.

Sose halunk meg- 1v1 5-5 Gól: Barzsó 2, Tóth 2, Bem ill. Nagy P. 4, Kaló
FC LSL-IFI 4-0 Gól: Vaszilkó 3, Kovács
Sose halunk meg- FC LSL 5-2 Gól: Nagy P. 2, Pelyhe 2, Hajdú ill. Székely, Szabó
1v1-IFI 4-2 Gól: Nagy P. 2, Kaló, Bodzán ill. Simon B., Demeter
1v1-FC LSL 4-3 Gól: Bodzán, Nagy P. 2, Moroncsik ill. Vaszilkó 2, Kovács
Sose halunk meg-IFI 5-0 Gól: Tóthpál 3, Barzsó, Nagy

Elődöntő
A döntőbe jutásért folyó csaták a Papplak és a Sehol SE Vagyunk összecsapásával kezdődtek el. A Sehol SE hálóőre nem tudta vállalni a mérkőzést, így vészkapussal vágtak neki a meccsnek. Ami az egyik oldalon szerencsétlenség, a másikon szerencse, Gallikék 4-2-es eredménnyel elsőként jutottak be a döntőbe. A második meccsen az SHM viszont addigi mérkőzését játszva sima 8-1-es győzelmet aratott a Gang Bang ellen, így az addig versenyben lévő utolsó nyárádi csapat is elbúcsúzott a küzdelmektől. Az előzetesen szorosnak ítélt Lovehunter-1v1 mérkőzés közel sem lett az, nagyrészt Lázár Levente mesterhármasának is köszönhetően ők is magabiztosan, 6-1-el jutottak be a legjobb három közé.

Papplak FC-Sehol SE Vagyunk 4-2 Gól: Gallik, Budai, Reményi, Zelei ill. Mizser 2
Sose halunk meg- Gang Bang 8-1 Gól: Barzsó, Pelyhe 2, Hajdú 2, Nagy L. 3., ill. Fekete
Lovehunter-1v1 6-1 Gól: Gyenes 2, Lázár 3, Naggyörgy ill. Moroncsik

Döntő
Három mezőkövesdi kötődésű csapat, egyenlő erőt képviselő együttes jutott be a torna fináléjába. Az ütközeteket a Papplak FC-Sose halunk meg meccs nyitotta meg, Hargitai és Reményi korai góljainak köszönhetően a Papplak hamar kétgólos előnyre tett szert, ekkor még ők tűntek befutónak. A meccs hátralévő részében azonban az SHM folyamatosan fölénybe került, támadóiknak és remek kapusuknak köszönhetően fordítottak, és végül 4-3-mal ők kerültek lépéselőnybe a hármasdöntőben.

A Papplak a következő körben a Lovehunter csapatát „fogadta”, ahol mindenképpen győzniük kellett, más esélyük már nem volt a végső győzelemre. Éppen ezért felvállalták a nyílt játékot, ámde ezzel teret nyitottak a gyors kontratámadásoknak, amit Karancsi Zoltán vezetésével a Lovehunter kis is használt, és kétgólos győzelmet aratott, amivel ők kerültek lépéselőnybe a döntőben. A mindent eldöntő összecsapáson a Sose halunk meg csapatának így mindenképpen győznie kellett, hiszen döntetlen esetén jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a Lovehunter vitte volna el a tornagyőzelmet.
Az SHM azonban cseppet sem ijedt meg a nagy feladattól, végig a kezükben tartva a meccset Pelyhe Csaba vezetésével 5-3 arányban győzedelmeskedtek, így a tavalyi évhez hasonlóan ismét ők nyerték meg a Mikulás Kupát!

Papplak FC-Sose halunk meg 3-4 Gól: Hargitai, Reményi 2 ill. Nagy, Hajdú 2
Papplak FC-Lovehunter 2-4 Gól: Gallik, Reményi ill. Karancsi 3, Gyenes
Sose halunk meg-Lovehunter 5-3 Gól: Barzsó, Pelyhe 3, Nagy ill. Gyenes, Karancsi 2

A III. Mezőnyárádi Mikulás Kupa végeredménye:
1. Sose halunk meg
2. Lovehunter
3. Papplak FC
Egyéni díjazottak:
Gólkirály: Gallik Gábor (Papplak FC)
Legjobb kapus: Kertész Viktor (Sose halunk meg)
Legjobb játékos: Karancsi Zoltán (Lovehunter)
Legjobb hazai játékos: Fekete Balázs (Gang Bang)

Forrás: Farkas Máté
Fotók: Krokos Tamás

 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com