Szaléziak - megemlékezés Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2013. december 19. csütörtök, 17:03

Mezőnyárád hitéletében és oktatásában jelentős szerepet töltöttek be az ifjúság nevelését életcéljuknak tekintő szalézi szerzetesek 1934-től egészen a szerzetesrendek feloszlatásáig, vagyis 1950. nyaráig. December 10-én a helyi nyugdíjas klub látta vendégül az óbudai szaléziak képviselőjét.
A látogatásnak kettős célja volt. Egyrészt megismertetni a résztvevőket - aki nem csak a klub tagjai közül kerültek ki - a rend mai magyarországi életével, az ifjúság nevelésében kifejtett áldásos tevékenységgel. Másik fontos momentum volt az információ szerzés a régi nyárádi noviciátusról, katolikus iskoláról. Hiszen többen is vannak még, akik, ha gyermekként is, de ismerték az itt tevékenykedő szerzetesek egy részét, emlékeznek a rend feloszlatására, az 1950-es eseményekre.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Különös apropót adott ennek az összejövetelnek, hogy 2013. október 19-én Budapesten boldoggá avatták Sándor István szalézi vértanút, aki kispapként hosszabb időt töltött el a mezőnyárádi noviciátusban. A vendégként érkező Csány Márton az ő emlékét is felidézte.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com