Testületi ülés volt Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2014. február 04. kedd, 08:51
Mezőkeresztes Város Önkormányzatának képviselő-testülete január 30-án, csütörtökön, 15 órai kezdettel a városháza tanácskozó termében tartotta soron következő képviselő-testületi ülését. Az ülésen összesen három napirendet tárgyaltak meg a tagok.
Az első napirendben a saját bevételek és az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek megállapítására került sor. Ezt mindenképpen meg kellett tárgyalni és el kellett fogadni, mert csak ennek alapján lehet a költségvetésről dönteni. Tartalma szerint az önkormányzat az elkövetkező három évben nem kíván hitelt felvenni, kötvényt kibocsátani. Ennek elfogadása törvényi kötelezettség. A tagok egyhangúan támogatták a határozatot.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A második napirendben Mezőkeresztes Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről tárgyaltak a jelenlévők. Nincsenek rosszabb kilátások mint a tavalyi évben. Biztosítottnak látszik az éves működés fedezete. A pénzmaradvány terhére az előterjesztésben történt változtatás. Kiegészítő bértámogatást szavaztak meg, illetve felemelték a civileknek adható támogatási keretet, valamint a diákok egyszeri iskolába járási támogatását. Az összevont bizottságok előzetesen megtárgyalták és elfogadásra javasolták a napirendet. A képviselők egyhangúlag támogatták a költségvetést.
A harmadik napirendben az egyebek között szerepelt:
-Szociális ellátásról szóló szabályzatot kellett módosítani. A képviselők egyhangúlag támogatták.
-Közbeszerzési szabályzatát módosítását írták elő törvényi változások. A képviselők egyhangúlag támogatták.
-Szippantott szennyvíz tarifájának megállapítására került sor. Mivel ez közszolgáltatás, a testületnek meg kellett határoznia a tarifákat. Az önkormányzat a mezőkövesdi VG Rt. -vel kötött szerződés.
-Munkavállalók alkoholos befolyásoltságának szankcionálásáról hozott határozatot a képviselő-testület. A város minden intézményében zéró toleranciát hirdettek. Aki elsőre megbukik az ellenőrzésen, még csak valamilyen formájú figyelmeztetésben részesül, azonban a második alkalomnál, már elbocsátható az adott munkáltatótól.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com