Testületi ülés volt Mezőnyárádon
Helyi Hírek (2014.) - Mezőnyárád
Írta: Eleven Televízió   
2014. február 25. kedd, 08:26
Február 19-én tartotta Mezőnyárád község képviselő – testülete soron következő ülését. Az ülésen összesen három napirendet tárgyaltak meg a tagok.
Az első napirendben az Önkormányzat 2014. évi költségvetését tárgyalták meg és fogadták el a tagok. Az előző testületi ülésen a költségvetést már áttárgyalták a tagok, a fő számokat elfogadták. Az addig eltelt időben a Belügyminisztérium értesítése alapján 7.800.000 Ft többlettel gazdálkodhat az önkormányzat. Ezt az összeget elosztották részterületekre. A ravatalozó előtti út térkövezésére, a házasságkötő terem előtti terület rendezésére, valamint egyéb dologi kiadásokra. Felmerült még, hogy egy térfigyelő rendszer kiépítésére irányuló pályázat önerejére is fel lehetne használni az összegből. Módosításként elhangzott még, hogy a házipénztár maximális keretét 300.000 Ft -ról 500.000 Ft -ra emelik.
A tagok egyhangúlag elfogadták a 2014. évi költségvetést.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 


A második napirendben az önkormányzat új szervezeti és működési szabályzatának elfogadására került sor. Törvényi előírások változása miatt vált szükségessé. A képviselők egyhangúlag támogatták a napirendet.
A harmadik napirendben időszerű feladatokat beszéltek meg a tagok.
Szó esett arról, hogy szabályzatot kellene létrehozni a teniszklub helységeinek igénybevételéről. A hulladékszállítási napon megjelenő kukázás visszaszorításának lehetőségeiről. A reklámanyagok kihelyezésének szabályozásáról. A kéményseprési díjról, valamint a régi parókia épületének kérdéséről.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com