Országgyűlési Választás 2014: dél-borsodi eredmények
Írta: Eleven Televízió   
2014. április 07. hétfő, 00:39

Április 6-án ismét országgyűlési választásokra került sor Magyarországon.
Az eredményeket illetően elmondható, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7.számú egyéni választókerületében a szavazóköri adatok 99,02%-os összesítése alapján Tállai András (FIDESZ-KDNP)
jutott egyéni mandátumhoz ebben a választókerületben, a szavazatok 47,35 %-át szerezte meg 21.466 szavazattal.
Dr.Bóta Mihály, a Jobbik képviselő-jelöltje 27,31%-os eredményt ért el 12.379 szavazattal, míg Nyeste László, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelöltje a szavazatok 18,94%-át kapta meg 8.587 szavazattal. Vajda Béla, az LMP képviselő-jelöltje 1,87%-os eredményt ért el, 848 szavazatot kapott.
További 26 képviselő-jelölt szintén indult a választáson ebben a választókerületben, az ő szavazataik száma arányaiban nem vagy éppen csak hogy elérte az 1%-ot, honlapunkon természetesen az ő eredményeiket is elolvashatják, ha lejjebb lapoznak.

Hirdetés_______________________________________________________________________


 

A részvételi arányokról is készítettünk egy összesítést: Bükkábrány 1.szavazókörében 68,77%-os volt a részvételi arány, a 2.szavazókörben pedig 65,74 %-os.
Mezõnyárádon a szavazásra jogosultak 64,91%-a adta le voksát az 1.számú, 60,69 %-a a 2.számú szavazókörben.
Mezõkeresztesen az 1.számú szavazókörben a választópolgárok 51,02 % százaléka, a 2.számúban 64,44 %-a adta le voksát.
A 3.számú szavazókörben 61,04 %, a 4.számúban 53,04 %, az 5.számúban 53,85 %-os volt a részvételi arány.



Részletes eredmények az egyes szavazókörökben:

Bükkábrány 1.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):


 Bükkábrány 1.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):

 
 

Bükkábrány 2.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):



 Bükkábrány 2.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőnyárád 1.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőnyárád 1.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőnyárád 2.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőnyárád 2.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőkeresztes 1.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőkeresztes 1.szavazókör - listás




Mezőkeresztes 2.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):


Mezőkeresztes 2.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőkeresztes 3.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):

Mezőkeresztes 3.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőkeresztes 4.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőkeresztes 4.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőkeresztes 5.szavazókör - egyéni (nagyításhoz kattintson a képre!):



Mezőkeresztes 5.szavazókör - listás (nagyításhoz kattintson a képre!):


 


További részletekért, végleges eredményekért térjenek vissza honlapunkra a következő napokban!

(forrás: valasztas.hu - http://www.valasztas.hu/hu/ogyv2014/861/861_0_index.html)

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com