Ballagás a József Attila úti óvodában
Írta: Eleven Televízió   
2014. június 11. szerda, 16:37
A mezőkeresztesi József Attila úti óvodában június 7-én, szombaton 1/2 10-kor gyülekeztek a gyerekek és a szülők, hogy részt vegyenek az intézmény tanévzáró ünnepélyén és elbúcsúztassák azt a 24 gyereket, akik szeptembertől már nem itt, hanem az iskola első osztályában kezdik a tanévet.
Az ünnepi műsor előtt Czirják Károlyné az intézmény vezetője köszönt el a most ballagó nagycsoportosoktól és köszönte meg azoknak a szülőknek a munkáját, akik nagy segítséget nyújtottak az elmúlt év folyamán a nevelő munkában.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A legkisebbek csiga jelmezbe öltözve zenés műsorral, a középsősök pedig vidám népi játékok felidézésével engedték útjukra az oviból immár kinőtt társaikat. A búcsúzók életük eddigi állomásit felidéző humoros összeállítással köszöntek el.
A műsort követően pedig még utoljára végig járták az ovi termeit és udvarát.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com