Szent Iván - családi nap Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2014. június 26. csütörtök, 16:26
Mezőkeresztesen már hagyomány, hogy az év leghosszabb napján, vagy az ahhoz közel eső hétvégén nagyszabású programsorozat várja az érdeklődőket a Népkertben.
Június 21-én délelőtt 10 órától vette kezdetét a Népkerti Káposzta Party, melynek lényege az volt, hogy a benevezett csapatok minél különlegesebb és természetesen minél finomabb káposztás ételeket készítsenek el az üstökben, bográcsokban. A gyerekeket egész nap népi játszótér és kézműves foglalkozás várta a helyszínen.
Szintén a legkisebbeket szórakoztatta 11 órátől a Panni és a kutyusok nevű csapat, majd nem sokkal dél után zeneszó mellett ebédelhettek meg a Népkertbe látogatók.
Ebéd után pedig mozgás következett. A Diamon Dance Művészeti Alapoktatási Intézmény helyi táncosai mutatták meg tánc tudásukat a színpad előtti téren, majd táncra csábítottak a szülőket és nagyszülőket is. Bár az eredeti műsortervben nem szerepelt, de barátai rábeszélték Pál Sándort a veterán autósklub tagját és nem mellékesen délelőtti főszakácsát, hogy bizonyítsa be: nem csak az autók és a káposzta főzés nagy mágusa, de gitározni is kiválóan tud. Így Sanyi bácsi nagy sikert aratva túlesett élete elsó színpadi szereplésén.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A gitár előadás után kapták meg a főző csapatok az emléklapokat és mellé egy üveg finom itókát. Ezek után ismét a gyerekeket várták a színpad elé egy interaktív bábjátékkal, majd egy gólyalábas parasztkomédiával.
17 órakor az operett vette át a főszerepet. Szél Anikó és Sztaniszláv László az egri Gárdonyi Géza Színház művészei léptek színre. Akinek pedig énekelni támadt kedve, az maga is megmutathatta tudását egy kereoke show keretében. Nagy sikert aratott a Pacsirták mulatós nótákból összeállított műsora is.
A est fő eseménye Kiss Katának és zenekarának koncertje volt, eközben pedig fellobbant a tűz is, amely körül a zenekar táncosai fergeteges hangulatot teremtettek a közönség megtáncoltatásával. Sötétedés után az elmaradhatatlan tűzugrás és táncház zárta a nap eseményeit.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com