Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Békafesztivál
Írta: Eleven Televízió   
2014. június 27. péntek, 09:48
Ez év nyarán negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Mezőnyárádi Béka és Hal Sütő-főző Fesztivál. A tavalyi évhez hasonlóan a fesztivál keretein belül ismét megrendezésre kerül a II. Mezőnyárádi Pálinkamustra és Pogácsa Sütő Verseny.
A versenyek időpontja július 5. (szombat), ám további szórakoztató programokkal e napon és július 6-án is várják az érdeklődőket. A fesztivált az elmúlt évekhez hasonlóan a Mezőnyárádi Faluszépítő Egyesület közösen szervezi Mezőnyárád Község Önkormányzatával. A rendezvény két napos, a helyszín változatlanul az árnyékos iskolapark.
A szervezők változatos produkciókkal várják a látogatókat, emellett természetesen megkóstolható a helyben készült sült békacomb, halászlé, sült hal.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A programokból idén sem lesz hiány. Szombaton a főzés mellett a színpadon változatos műsorok szórakoztatják a közönséget. Lesz gyerekműsor, operett, humorista, csikós bemutató, fellépnek különféle népdalkörök és kórusok. Az estét pedig a Blues Company koncertje zárja.
Vasárnap déltől ismét megtelik a színpad élettel. Bábelőadás, helyi csoportok műsora, magyar nóta csokor, mulatós egyveleg, Csocsesz, és operett szórakoztatja a kilátogatókat. Este pedig a Dr.Rock és a Neoton élő koncertje zárja a kétnapos rendezvényt.
 
A fesztivál programját megtekintheti az alábbi linkre kattintva!
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com