Mezőnyárád - Hejőszalonta felkészülési mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2014. augusztus 12. kedd, 09:53
alt
Mezőnyárád felnőtt csapata 2014. augusztus 10-én, vasárnap hazai pályán játszott felkészülési mérkőzést Hejőszalonta felnőtt csapata ellen.
A szalontaiak a 20. percben szerezték meg a vezetést, így egy gólos előnyre tettek szert.
A vendégeknek fél óra elteltével sikerült máris két gólosra növelniük előnyüket, újabb találatuk révén.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 40. percben megszületett a 3. vendég találat is, így 3-0 lett az állás javukra
A 42. percben pedig máris négy találat volt a két csapat közötti különbség, amikor a vendégek ismét betaláltak a nyárádi kapuba.
A 2. játékrészből 5 perc telt el, amikor a nyárádiaknak ismét gólt rúgtak, majd két perccel később újabb gólt rúgott a vendégcsapat, így előbb 0-5, majd 0-6 lett az állás.
Az 55. percben hetedszer is sikerült gólt elkönyvelniük a szalontaiaknak, így 0-7 lett a találkozó állása.
Az 56. percben megszületett a nyolcadik hejőszalontai találat is.
A 72. percben a sikerült csak a nyárádiaknak szépíteniük, így 1-8-ra módosult az állás.
A 85. percben a szalontaiak megszerezték a mostani találkozón 9. találatukat is, amely révén 1-9-re módosult a mérkőzés állása és ez maradt a végeredmény is.

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com