Ötven év után találkoztak
Írta: Eleven Televízió   
2014. augusztus 21. csütörtök, 18:31
Fél évszázada annak, hogy ballagó tarisznyát akaszthattak a vállukra Mezőkeresztesen azok a ma már nagypapa és nagymama korú volt osztálytársak, akik augusztus 16-án ennyi idő elteltével ismét találkoztak az iskola ebédlőjében.
Azért is volt különleges ez az alkalom, mert két külön osztályról van szó, kiknek külön-külön már több találkozójuk is volt, közösen viszont még nem szerveztek összejövetelt, pedig valaha együtt mondtak búcsút az iskolapadnak és egymásnak. A valaha 80 fős évfolyamból 27-en voltak jelen a mostani találkozón, többen párjukkal együtt. Sajnos 28 főről biztosan lehet tudni, hogy már nem élnek, de a szervezők erőfeszítéseinek ellenére is akadtak olyanok, akikről nem sikerült kideríteni merre laknak, hová sodorta őket az élet.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A jelenlévők közül is sokan voltak, akik nem a környékről, hanem az ország különböző pontjairól érkeztek. Az összejövetel elején Rajna Józsefné és Rozsos Miklós köszöntötte a jelenlévőket, majd az egyik volt osztályfőnök szólt az egykori diákokhoz felidézve a rég elmúlt éveket, hálát adva az eltelt 50 esztendőért. Ica néninek és Rudó Józsefné tanárnőnek, aki szintén meghívást kapott, de sajnos eljönni nem tudott, külön ajándékkal is kedveskedtek a volt tanítványok.
Az est további részében, ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, előkerültek a finom sütemények és egy kis itóka mellett a családi fotók is, majd kötetlen beszélgetés, sőt tánc következett a ritka viszontlátás örömére.
Abban pedig mindenki bízott, hogy remélhetőleg lesz még hasonló alkalom a találkozásra.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com