Augusztusi Vígasságok Mezőkeresztesen: változatos programok három napon át
Írta: Eleven Televízió   
2014. augusztus 31. vasárnap, 19:18
Háromnapos programsorozat vette kezdetét Mezőkeresztesen augusztus 29-én  délelőtt: az Augusztusi Vígasságok nyitányaként 10 órától a Tájházba várták az érdeklődket a régi Mezőkeresztest bemutató kiállítás megnyitójára. Az ünnepségen elsőként Rajna Józsefné Margó néni énekelt népdalokat, majd dr.Dózsa György polgármester mondott köszöntő beszédet és egyben megnyitotta az Augusztusi Vígasságokat. A tájházról, a benne lévő és a nemrég feltárt értékekről, Mezőkeresztes sokszínű kulturális életéről Murányi Norbert vidékfejlesztési és kulturális menedzser beszélt.
Szent Erzsébet Nyugdíjas Klub kórusának dalcsokra után a jelenlévők megtekinthették a kibővített tárlatot a tájházban, amely többek között egy 1913-as Mezőkeresztes térképpel, a két világháború közötti időszakból előkerült tárgyakkal, Dávid Jánosról valamit Jakab Miklósról megemlékező öltözékekkel, tárgyakkal gyarapodott.
Délután 4 órakor a Népkertben elkezdődtek a szórakoztató programok. A Számadó zenekar koncertje, majd hagyományőrző táncbemutató várta az érdeklődőket, este a Bon-Bon Együttes és a Horizont zenekar szórakoztatta a közönséget.
Másnap reggel 8 órától a Dávid János Főzőversennyel és V. Jakab Miklós Fogathajtó Versennyel kezdődött a szombati nap. A főzőversenyen 23 csapat indult, a fogathajtó versenyen pedig 3 versenyszámban mérték össze tudásukat az ország több pontjáról érkezett fogatok.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
 

 A kilátogató vendégeket 11 órától a mezőkeresztesi csatára emlékezve, és a középkor mindennapjait felvillantva haditorna bemutató szórakoztatta, melynek során a korabeli fegyverekkel, ruhákkal is megismerkedhettek az érdeklődők.
Délben a nótaszó mellett a reggel óta rotyogó és eddigre már elkészült finomságokat mindenki elfogyaszthatta, eközben Vitéz Bacsi József zenélt.
Fél kettőkor került sor a főzőverseny eredményhirdetésére, ahol minden csapatot emléklappal jutalmaztak, valamint szintén minden csapat kapott valamilyen Leg.. díjat. A finom és ízlésesen tálalt ételek nehéz döntés elé állították a zsűrit, ám végül megszületett a döntés: a tavalyi évhez hasonlóan ismét a Police Bt. érdemelte ki a vándor fakanalat.
Két órától ismét szórakoztató programok sokasága gondoskodott a jó hangulatról. Fellépett a Mezőkeresztesi Citerazenekar, a Mezőnagymihályi Népdalkör, az Őszirózsa Népdalkör, a Tardi Gyöngykaláris Kamara Néptáncegyüttes, majd a 4-Dance operett-musical showja és még egy bűvész is szórakoztatta a vendégeket a délután folyamán. 6 órától Muri Enikő lépett a színpadra, majd ismét haditorna bemutató következett. 8 órakor pedig a Magna Cum Laude csapott a húrok közé, az együttes dalaira több ezer ember volt kíváncsi. Az estét hagyományosan tűzijáték zárta.
A rendezvény ideje alatt egyébként középkori tábor, fegyverzet és viselet bemutató, íjászati lehetőség, középkori látványkonyha, népi játékok, büfé, arcfestés, ugrálóvár és kirakodóvásár is várta a kiérkező vendégeket.
Vasárnap, a programsorozat zárásaként 10 órakor ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartottak a református templomban, amelyen fellépett a
Mezőkeresztesi Kamarakórus és a Mezőkeresztesi Férfikórus.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com