Bányásznap Bükkábrányban - szombaton a szórakozásé volt a főszerep
Írta: Eleven Televízió   
2014. szeptember 08. hétfő, 18:01

Az idei évben is megrendezésre került a Bányásznap a Mátrai Erőmű Bükkábrányi Bányaüzemének szervezésében. Immár 64. alkalommal vártak minden érdeklődőt, ezúttal szeptember 6-án a Szép Pál Sporttelepre. A bükkábrányi rendezvénnyel párhuzamosan, Gyöngyösön is hasonló programok várták a vendégeket.
A délután a Pom-Pom Família zenés gyermekműsorával kezdődött 14 órakor. Háromnegyed óra múlva az operett zenét kedvelőket várta a színpadhoz Leblanc Győző és Tóth Éva, akik az operett mellett ismert musical slágereket is előadtak.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Utánuk egy táncos showműsor elevenedett meg a színpadon, majd 16 órakor a kicsik és nagyok kedvence, Szandi előadását láthatta a közönség. Mulatós egyveleggel szórakoztatta a közönséget a Sógorok együttes, majd háromnegyed hattól a Miskolci Illés Emlékzenekar koncertjét hallgathatták meg a jelenlévők.
19:15-kor a a Kerozin együttes lépett a színpadra, majd egy rövid filmvetítést követően, a '80-as évek egyik legnépszerűbb magyar rockegyüttese, a Karthago adott közel 2 órás élő koncertet. Az estét most is egy látványos
tűzijáték zárta.

 
 

 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com