Mezőkeresztes - Sajóörös bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2014. szeptember 09. kedd, 16:12
A megyei III. osztály dél-borsodi csoportjában szereplő Mezőkeresztes felnőtt csapata 2014. szeptember 6-án hazai környezetben lépett pályára. A keresztesiek ezúttal Sajóörös együttesét fogadták. A találkozó 16 óra 30 perckor kezdődött el.
A sajóörösiek 12 perc elteltével már megszerezték a vezetést, Rozgonyi Gábor szerzett gólt csapatának, így egy gólos előnyre tettek szert.
A 34. percben a sajóörösi Molnár Gergő szabálytalankodott ellenfelével, így sárga lapos bírói figyelmeztetésben részesült.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az első félidőben a mezőkeresztesiek próbálkozásai a gólszerzésre nem jártak eredménnyel, nem sikerült kiegyenlíteniük.
Az 58.  percben két gólosra nőtt a vendégek előnye, Rozgonyi Gábor lőtt ismét gólt, így 2-0 lett az állás.
A 66. percben megszületett a 3. sajóörösi gól is, Molnár Gergő találata révén 0-3-ra módosult a mérkőzés eredménye.
A 71. percben Bay Balázs rúgta el a játékvezetői sípszó után a labdát, így sárga lapos figyelmezetésben részesült.
A találkozó utolsó 10 percéről – a kamera meghibásodása miatt – felvétel nem készült, azonban a vendégek még kétszer betaláltak a keresztesi kapuba. Előbb a 86. percben Ládi Ádám, majd a 88. percben Petercsák Miklós lőtt gólt, így előbb 0-4, majd 0-5 lett az állás, és egyben a végeredmény.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com