Erzsébet-Katalin bált rendeztek Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2014. november 18. kedd, 16:59
Idén 22. alkalommal rendezték meg Mezőnyárádon az Erzsébet-Katalin Bált. Hagyományosan a mindenkori 7.osztály szervezi ezt a rendezvényt, ezzel is támogatva a nyolcadikosok ballagását. Idén Kis-Varga Zsolt és Boros Szabolcs szórakoztatta azt a több száz helybeli és a térségből érkezett vendéget, akik egész éjszaka jókedvűen mulattak a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola tornatermében.
A vendégeket Korpás Zoltán, az est műsorvezetője köszöntötte, majd ezt követően egészen éjfélig a táncoslábuaké volt a parkett, változatos zenékre táncolhattak a párok és a baráti társaságok.
Éjfélkor elsőként az Erzsébeteket és a Katalinokat köszöntötték virággal, majd a tombolahúzás következett. Ennek fődíja egy kétszemélyes wellness lehetőség volt, melyet Parádfürdőn vehet igénybe majd a szerencsés nyertes.
A tombola után ismét a
zenéé és a táncé volt a főszerep.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com