Mezőkeresztes - MEAFC női kézilabda bajnoki mérkőzés (teljes felvétel)
Írta: Vukovich Ákos   
2014. november 29. szombat, 21:10
A legutóbbi hétvégén Mezőkeresztes női kézilabda csapata a miskolci MEAFC csapatát fogadta. A mérkőzés egy vendég góllal kezdődött, majd a keresztesiek ezen a meccsükön is gólra góllal válaszoltak, sőt, a félidőre egy gólos hazai előnnyel vonultak a csapatok.
A 2.félidő elején a továbbra is kiegyenlített volt  a küzdelem, azonban a 9. perctől kezdve mindössze 8 perc alatt 7 gólt kapott egyhuzamban a hazai csapat, miközben ők egyet sem tudtak lőni, így meggyőző 13-20-as vendégelőny alakult ki. Itt egymás után két gólt sikerült értékesíteniük, ám a lendület sajnos hamar elfogyott: sorban lőtte a gólokat az ellenfél, íg végül 17-28 arányban a vendég MEAFC csapata diadalmaskodott.

A csapat szeretettel várja a következő mérkőzésekre is a szurkolókat, a kézilabda szerelemeseit!

Hamarosan részletesebb összefoglalóval várjuk Önöket, az alábbiakban pedig a mérkőzés két félidejét nézhetik meg részben kommentárral.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

A mérkőzés első félideje (teljes felvétel):



A mérkőzés második félideje (teljes felvétel):


További mérkőzések:
   
2014. december 6. szombat
11:00 Mezőkeresztes VSE - M. Handball SE

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com