Fellobbant az első adventi gyertya lángja
Írta: Eleven Televízió   
2014. december 01. hétfő, 09:41
Folytatódott Mezőnyárádon a reggeli szentmisét követően az a tavaly útjára indított hagyomány, hogy a templom előtt felállított adventi koszorút a település egy-egy intézményének dolgozói gyújtják meg, valamint ebből az alkalomból rövid műsorral is készülnek.
Advent a karácsony előtti negyedik vasárnap veszi kezdetét, és karácsonyig tart. Adventkor a 19. század óta szokás koszorút készíteni.
Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.
Az első gyertya meggyújtásának időpontja a hétvégére, vasárnapra esett. A reggeli szentmisét követően az egyházközség képviselő testület tagjai kedveskedtek egy rövid kis műsorral a jelenlévőknek. A templom kertjében felállított koszorú első gyertyájának meggyújtását követően,
meleg teával és egy kis süteménnyel kedveskedtek az összegyűlt híveknek.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com