Mikulás-napi bányász kupa Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2014. december 06. szombat, 01:00
Ismét Miku-kupa azaz Mikulás napi bányász kupát szervezett a Bükkábrányi Bánya Szakszervezeti Bizottsága, valamint a ME Zrt. BDSZ.
December 6-án várták a sportolni, szórakozni vágyókat a bükkábrányi Jánosházi Sándor Könyvtár- és Szabadidőközpont tornatermébe. A reggel kilenckor kezdő rendezvény hagyományosan sorversennyel indult, ahol két csapat mérhette össze tudását különböző ügyességi feladatokban. A felnőttek ezek után vehették birtokba a termet, hogy megkezdődhessen a labdarúgó torna.
A Visontáról és Bükkábrányból érkezett öt csapat között parázs mérkőzések zajlottak a helyezésekért. Végül a BányÁszok csapat bizonyult a legjobbnak, mögöttük a bükkábrányi, majd harmadik helyen a visontai bányász csapat végzett. A gólkirály Hulicskó Gergő lett. Közben az ebédlőben a gyermek készíthettek különböző kézműves termékeket az Arany János Általános Iskola pedagógusainak segítségével. Délben pedig megérkezett a Mikulás, hogy megjutalmazza az egész évben jól viselkedő gyermekeket.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com