Falukarácsony Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2014. december 23. kedd, 15:48
Bükkábrányban a tavalyi évhez hasonlóan az idén is hangulatos koncerttel vártak minden érdeklődőt a református templomba december 19-én.
Ebben az évben az Animus Csengettyű Együttes kápráztatta el a közönséget egyedi, főleg karácsonyi hangulatot idéző műsorával. A kilenc tagú együttest és a nagy számú hallgatóságot az előadás előtt előbb Hajdu Ferencné református lelkipásztor, majd Bodzán Antal alpolgármester köszöntötte.
A nagy sikert aratott zenés óra után a polgármesteri hivatal előtti tére várták a község lakosságát. Az itt felállított betlehemnél vallási énekeket hallgathattak a résztvevők, közben pedig forró teával, forralt borral, sőt finom halászlével vendégelt meg mindenkit az önkormányzat.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com