Közmeghallgatás volt Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2014. december 08. hétfő, 01:00
Mint minden évben idén is decemberben tartotta Bükkábrány község önkormányzata az éves közmeghallgatását. December 8-án a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésen, a polgármester és jegyző mellett az újonnan megválasztott képviselő-testület tagjai várták a lakosság felvetéseit, kérdéseit.
Bevezetéskén Szalai Szabolcs, a község polgármestere köszöntötte az érdeklődőket, majd kiértékelte az elmúlt évet egy PowerPoint bemutató segítségével.
Elsőként beszámolt a testület 2014-es évi munkájáról, amelyből kiderült, hogy eddig számtalan ülésen van túl a testület, melyen több rendelet és határozat is született.
A beszámoló szerint a beruházások a tervek szerint alakultak, számtalan fejlesztés valósult meg. Jelenleg zajlik az óvodabővítés és 2 db pályázatnak, pedig folyamatban van az elbírálása.
A beszámolóban természetesen előkerült a közös önkormányzati hivatal működése is, ami zavartalan volt az elmúlt évben.
A jövőévi tervben szerepel a megkezdett útfelújítások folytatása, valamint energetikai korszerűsítések is.
Ezt követően a lakosok kérdéseit várták a testület tagjai.
Kérdésként merült fel a szociális tűzifa kiszállításának ideje, valamint a temető felé vezető híd karbantartása, illetve a tornateremben zuhanyzási lehetőség biztosítása.

 

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com