Testületi ülés Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2015. február 07. szombat, 12:12
Február 6-án ült össze Mezőnyárád Képviselő Testülete, hogy összesen 6 napirendi pontot tárgyaljon meg és hozzon döntést azokkal kapcsolatban.
Elsőként a Helyi Választási Bizottság beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők az időközi választás eredményéről. Bajnóczki Mátyás a bizottság elnöke ismertette, hogy a lezajlott választás törvényes és eredményes volt. A választásra jogosultak több mint 60%-a járult az urnákhoz. A megmérettetést Bárdos József Szabolcs jelölt nyerte 418 szavazattal, míg Sümegi Péter 399 szavazatot kapott.
Második napirendben a frissen megválasztott polgármester eskütétele következett, majd átvette megbízó levelét is.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Harmadik pontban a polgármester rövid beszéde hangzott el.
Negyedik pontban a testület egyhangúlag elfogadta a polgármester törvényileg meghatározott illetményét, ami jelen esetben bruttó 224.360 Ft. Ezen felül havi költségtérítésként ezen összeg 15%-a illeti meg, azaz 33654Ft.
Ötödik pontban egy delegáltat kellett választani a Szentistváni és Térsége Beruházó és Kommunális Szennyvízüzemeltető Társulás Társulási Tanácsába. Eddig ezt a tisztséget Dr. Horváth László töltötte be, őt váltja posztján az újonnan megválasztott polgármester Bárdos József Szabolcs. Egyhangúlag elfogadták a jelenlévők.
Utolsó, hatodik napirendi pontban az időszerű feladatok megbeszélésére került sor.
Itt a polgármester tájékoztatta a képviselőket a következő testületi ülés időpontjáról ami február 16-a lesz.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com