A forradalomra emlékeztek Mezőkeresztesen is
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 15. vasárnap, 19:08
Mezőkeresztesen a hagyományokhoz híven a Városháza előtti téren rendezték meg a március 15-ei ünnepséget a forradalom és szabadságharc 167. évfordulóján.
A megemlékezés kezdetén az általános iskolások közreműködésével a Nemzeti dalt szavalták el a résztvevők, csatlakozva ezzel az ország számos más településéhez. A közös vers és a Himnusz elhangzása után a Mezőkeresztesi Férfikórus Zoller János karnagy úr vezényletével három, az ünnephez kapcsolódó katona dallal rótta le eleink iránti tiszteletét.
Majoros János polgármester ünnepi beszédében nem csak az akkori eseményeket idézte fel, de felelevenítette azt is, hogyan látták a kortársak a korabeli történéseket. Az ünnepi beszédet követően előbb a helyi óvodások, majd az iskolások adtak színes műsort, melyben versek, zenés betétek is helyt kaptak.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Ezek után Birtalan Judit karnagy asszony vezényletével a Mezőkeresztesi Kamarakórus több, az ünnephez kapcsolódó kórusművet szólaltatott meg, majd pedig az intézmények, pártok és civil szervezetek képviselői tisztelegtek egy-egy koszorú elhelyezésével Petőfi és Kossuth szobra előtt.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com