Mezőkeresztes - Kisgyőr bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 17. kedd, 17:42
Elrajtolt a 2014/2015. évi megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság dél-borsodi csoportjában szereplő Mezőkeresztes felnőtt csapata számára a tavaszi szezon. Az első fordulóban március 14-én 14 óra 30 perctől hazai környezetben léptek pályára, Kisgyőr együttese érkezett hozzájuk.
A keresztesiek fél óra elteltével szerezték meg a vezetést, Csibrik Péter szerzett gólt csapatának, így egy gólos előnyre tettek szert.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az 57. percben vette elő a bíró először a sárga lapot és mutatta fel Horváth Sándornak.
A 39. percben két gólosra nőtt a hazaiak előnye, Auer János lőtt gólt, így 2-0 lett az állás.
Az első félidőben hiába próbálkoztak a kisgyőriek, nem sikerült gólt elkönyvelniük, így a 2. félidő 2-0-ás állás mellett kezdődött meg.
A 60. percben a kisgyőrieknek sikerült szépíteniük, Farkas Gyula szerezett gólt csapatának, találata révén 2-1-re változott a mérkőzés állása.
A keresztesieknek a 2. félidőben nem sikerült a találatot szerezniük, így a Mezőkeresztes- Kisgyőr felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye 2-1 lett.
 

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com