Testületi ülést rendeztek Bükkábrányban március 11-én
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 17. kedd, 15:31
A soron következő testületi ülést március 11-én tartották meg Bükkábrányban. A képviselők két napirendi pontot vitattak meg az ülésen. Elsőként az önkormányzat 2015.évi költségvetését tárgyalták meg, amely immár a végleges, a közös önkormányzat és az óvoda költségvetésével kiegészített változat volt.
Bükkábrány önkormányzatára vonatkozóan a bevételek összegét mintegy 365.119.000 forintban, a kiadásokat szintén 365.119.000 forintban állapították meg, a közös önkormányzat és az óvoda költségvetésével együtt pedig 471.200.000 forint szerepel a bevételi és kiadási oldalon.
A kiadási oldalon 5 millió forintos általános tartalékot építettek be. A helyi intézmények tekintetében továbbra is takarékos gazdálkodásra törekednek, ennek szellemében állították össze például az óvoda költségvetését is.
Ugyanakkor vannak olyan nem várt kiadások, amelyek például több intézményben is jelentkeztek nemrég, mivel a mindennapi működéshez szükséges eszközök hibásodtak meg. Ezeket természetesen azonnal javítattják, és a biztosítóval is egyeztetnek annak érdekében, hogy a kiadások egy részét megtérítse.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Szó esett arról, hogy befejeződött a Takarékszövetkezet feletti volt szolgálati lakás felújítása, amelyet önerőből finanszíroztak. Tavasszal megtörténik a napelemes rendszer fejlesztése illetve kiépítése az óvoda és a konyha tetőszerkezetén, ezt pályázati forrásból fedezik majd. Az utak karbantartása is hamarosan elkezdődik, valamint a rendelő melletti, a település karbantartáshoz kapcsolódó helyiségek, garázsok kivitelezése is folyamatosan zajlik.
A testület a szóbeli kiegészítést követően egyhangú igennel elfogadta a beterjesztett költségvetést.
A 2.napirendben szó esett arról, hogy az önkormányzatot megkereste az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, hogy egyeztessenek arról, hogy a háziorvosi praxis finanszírozása ezt követően közvetlenül a szolgáltató - Bükkábrány esetében a Jutka Doktor Bt. - felé történjen meg. Ez tulajdonképpen egy technikai jellegű módosítás, hiszen az önkormányzat eddig is csak közvetítőként kapta és utalta az összeget a praxist biztosító szolgáltató felé. A testület egyhangúlag elfogadta az ezzel kapcsolatos határozati javaslatot.
Az utak karbantartásához kapcsolódóan elhangzott, hogy várják a lakosság jelzéseit is arról, hogy hol vannak úthibák a településen. Jelzéseiket egyrészt a hivatalban, másrészt közvetlenül Bodzán Antal alpolgármester felé adhatják le.
A testület ezt követően zárt ülésen folytatta munkáját.

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com