Mezőkeresztes - Szerencs női kézilabda bajnoki mérkőzés (teljes felvétel)
Írta: Vukovich Ákos   
2015. március 21. szombat, 22:10
Ismét pályára léptek a kézilabdás lányok Mezőkeresztesen, hazai pályán indult el a bajnokság tavaszi sorozata: ezúttal Szerencs csapata érkezett vendégségbe hozzájuk.
A jó hangulat, a lelkes bíztatás ismét garantált volt, hála a lelkes mezőkeresztesi szurkolóknak.
A mérkőzés egy vendég góllal kezdődött, majd a két csapat sokáig fej-fej mellett haladt, néhány gól választotta el a csapatokat egymástól. Az első félidő utolsó perceiben a vendégek előnye ismét 4 gólosra nőtt,  végül 10-13 arányú szerencsi vezetésnél vonultak öltözőbe a lányok.

A 2.félidő elején a hazaiak lassan felzárkóztak, sőt hamarosan ki is egyenlítettek. Fordítani viszont nem tudtak, így továbbra is pár gólnyi különbségre voltak ellenfelüktől.
Végül 22-24 arányban a vendég Szerencs csapata diadalmaskodott.

A csapat szeretettel várja a következő mérkőzésekre is a szurkolókat, a kézilabda szerelemeseit!

Hamarosan részletesebb összefoglalóval várjuk Önöket, az alábbiakban pedig a mérkőzés két félidejét nézhetik meg részben kommentárral.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

A mérkőzés első félideje (teljes felvétel):



A mérkőzés második félideje (teljes felvétel):


További mérkőzések:
   

2015.március 29. 14.00       Mezőkeresztes VSE - Tiszaújváros SC
2015.április 3. 18.00            Mezőkeresztes VSE - MEAFC
2015.április 11. 14.00          Mezőkeresztes VSE - M.Handball SE

2015.április 26. 15.00          Szerencs VSE - Mezőkeresztes VSE
2015.május 2. 16.00            Tiszaújvárosi SC - Mezőkeresztes VSE
2015.május 12. 18.45          MEAFC - Mezőkeresztes VSE
2015.május 23. 11.00          M.Handball SE - Mezőkeresztes VSE

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com