Bükkábrány - Szentistván bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 24. kedd, 07:10
2015. március 21-én, szombaton a Bükkábrányi Sport Club felnőtt csapata hazai környezetben lépett pályára. Ezúttal Szentistván együttese érkezett Bükkábrányba. A találkozó 15 órakor vette kezdetét.
A mérkőzés első félidejében a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket, azonban a vezetést jelentő találatot nem sikerült egyik együttesnek sem megszereznie.
A 2.félidőben, az 58.percben vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel Zinger Tamának szabálytalanságáért.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 80. percben Tóth Attila húzta vissza ellenfelét szabálytalanul, így ő is sárga lapos figyelmeztetésben részesült.
A 83. percben Kerényi Márk is elkönyvelgetett egy sárga lapos bírói figyelmeztetést.
A 90 perc alatt a bükkábrányiaknak hiába voltak helyzeteik, lehetőségeik, nem sikerült a szentistvániak hálójába juttatni a labdát, hasonlóan a vendégekhez, így a Bükkábrány-Szentistván felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 0-0 lett.
 

 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
 
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com