Testületi ülés volt Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2015. március 26. csütörtök, 08:25
Mezőkeresztes Város képviselő testülete 2015. március 25-én délután 1 órától tartotta soron következő nyílt ülését. A testületi ülésen összesen 3 napirendi pontot vitattak meg a jelenlévők.
Első pontban Mezőkeresztes Város Önkormányzatának 2015-2019. évekre szóló gazdaságfejlesztési programjának elfogadására került sor. Ezt a testület megalakulását követő 6 hónapon belül tárgyalnia kell a képviselőknek. Két észrevétel érkezett, miszerint külön kiemelendő a járdák és vízelvezető árok rendbetétele, valamint az hogy legyen saját koncepciója az önkormányzatnak az ipari parkkal kapcsolatban.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Második napirendi pontban a non-profit szervezetek támogatását tárgyalta a testület. Itt több elképzelés és vélemény lett ütköztetve, mind a pénzügyi mind az ügyrendi bizottság részéről. A felvetéseket többször átgondolva végül elfogadták az egyes civil szervezetek támogatását.
Harmadik egyebek pontban az önkormányzat tűzgyújtási rendeletét tárgyalták a jelenlévők. Itt az ingatlan körül keletkezett kerti hulladék égetésének időpontját kellett meghatározni. A testület úgy döntött, hogy égetni a vasárnapok és az ünnepnapok kivételével minden nap 9-18 óráig lehet. A testület egyúttal kéri a lakosságot a tűzgyújtási rendelet betartására.
Ezt követően zárt ülés keretein belül hallgatták meg a jegyzői állásra érkező jelentkezőket.
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com