Mezőkeresztes - Tiszaújváros női kézilabda bajnoki mérkőzés (teljes felvétel)
Írta: Vukovich Ákos   
2015. március 29. vasárnap, 23:06
A mezőkeresztesi kézilabdás lányok ismét hazai pályán játszották soron következő bajnoki mérkőzésüket: a tavaszi 2.fordulóban Tiszaújváros csapatával mérkőztek meg a sportcsarnokban.
A mérkőzés egy hazai góllal kezdődött, majd a két csapat az első félidő 10. percéig felváltva dobta a gólokat, rendre kiegyenlítetté vált a küzdelem.
Ezután viszont a vendégek lőttek eredményesebben kapura, volt, hogy 3 góllal is vezettek.
Ám örömük nem tartott sokáig, hiszen a keresztesiek előbb kiegyenlítettek, majd maguk javára fordították a mérkőzést: a félidőben
11-10 volt a javukra!

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 2.félidő elején a tovább tartott a hazaiak lendülete, többször három góllal is vezettek a tiszaújvárosi lányok ellenében. Ám a félidő felére a vendégek felzárkóztak, majd megfordították a meccset és a megszerzett előnyt nem engedték el.
A keresztesi lányok próbáltak felzárkózni, ám már nem sikerült kiegyenlíteniük, illetve előnyhöz jutniuk. Az utolsó percekben továbbra is a vendégek uralták a mérkőzést, végül 19-23 arányban Tiszaújváros csapata győzedelmeskedett.

A csapat szeretettel várja a következő mérkőzésekre is a szurkolókat, a kézilabda szerelemeseit!

Hamarosan részletesebb összefoglalóval várjuk Önöket, az alábbiakban pedig a mérkőzés két félidejét nézhetik meg részben kommentárral.

A mérkőzés első félideje (teljes felvétel):



A mérkőzés második félideje (teljes felvétel):


További mérkőzések:
   

2015.április 3. 18.00            Mezőkeresztes VSE - MEAFC
2015.április 11. 14.00          Mezőkeresztes VSE - M.Handball SE

2015.április 26. 15.00          Szerencs VSE - Mezőkeresztes VSE
2015.május 2. 16.00            Tiszaújvárosi SC - Mezőkeresztes VSE
2015.május 12. 18.45          MEAFC - Mezőkeresztes VSE
2015.május 23. 11.00          M.Handball SE - Mezőkeresztes VSE

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com