Mezőkeresztes - Tiszaújváros női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2015. április 06. hétfő, 01:00
alt
Március 29-én vasárnap a Mezőkeresztesi Női Kézilabda Csapat a Tiszaújvárosi csapat ellen lépett hazai pályára. Az izgalmasnak ígérkező mérkőzésre, ezen a napon is sokat látogattak ki a mezőkeresztesi sportcsarnokba, hogy szurkolhassanak és együtt izgulhassák végig a meccset a keresztesi csapattal.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Az első félidőben a mérkőzés a kezdést követő percekben máris egy hazai góllal indult. Erre azonban nem sokkal később az ellenfél válasza is megérkezett egy gól formájában. A félidő első felében a két csapat felváltva szerzett pontokat. A félidő második felében a tiszaújvárosi csapat ráerősített és kezdte átvenni a vezetést. Az első félidő végére azonban a hazai csapat új erőre kapott nem csak behozta hátrányát, de át is vette a vezetést. Az első félidő végeredménye 11:10 lett a mezőkeresztesi csapat javára.

 

A második félidő elején úgy tűnt a hazai csapat meg tudja tartani vezető pozícióját, ugyanis rövid időn belül már 3 pontos előnyre sikerült szerttennie a vendég csapattal szemben. A lendületes és izgalmas mérkőzés már-már eldőlni látszott, amikor a vendég csapat új erőre kapva hírtelen elkezdte behozni a hátrányát. A félidő második felében a tiszaújvárosi csapatnak sikerült utólérnie a hazai csapatot, és kezdte ismét átvenni a vezetést. A félidő végére a vendég csapat előnye már behozhatatlannak bizonyult. A végeredmény 19:23 lett a tiszaújvárosi csapat javára.

 

ifj. Palatics Attila, a mezőkeresztesi csapat vezetője így értékelte a meccset:

"Nagyon jó első félidő után három góllal is vezettünk a bajnokesélyes ellen, de sajnos a második félidőben az ellenfél védekezése feljavult, amire nem volt válaszunk, így meg tudták fordítani a mérkőzést."

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com